Szoboszlay pince szekszárdi borvidék

SZEKSZÁRDI BORVIDÉK

Szekszárdot az ország déli borvidékeihez soroljuk, Villánnyal együtt ezek a legmelegebb klímával rendelkező bortermő területeink. Az átlagosnál több napsugárzás teszi ezt a régiót különösen alkalmassá a vörösborkészítésre, nem véletlen, hogy Szekszárdon túlnyomórészt kékszőlő terem. A borvidéket a névadó Szekszárddal együtt tizenöt település alkotja. A Szekszárdi- és a Geresdi-dombság határozza meg domborzati képét. Errefelé a lösz- és a vályogtalaj a jellemző, amelyet barna erdőtalaj borít. Az egységes talajszerkezet miatt az egyes dűlők közötti különbséget a 150-250 méter magas dombok fekvése adja. A déli oldalak melegebbek, az északiak hűvösebbek.

Ha Szekszárd borait egyetlen szóval kellene bemutatni, azt mondhatnánk: életöröm. Nincs más magyar borvidék, amelynek palackjaiba ennyi energia, vidámság lenne zárva. Elég megkérdezni az itt dolgozó borászokat, milyen borokat készítenek. A legtöbben nem divatos világfajtákról beszélnek, egyszerűen csak annyit mondanak: szekszárdiakat, azaz fűszereseket, gyümölcsöseket, zamatosakat.

A kelták szőlőtermesztése csak valószínűsíthető, de a rómaiaké bizonyítható. Akkoriban a Szekszárd város helyén lévő római települést Alisca-nak hívták. Az első biztosnak mondható adat az esztergomi káptalan által kiadott I. Béla alapító oklevelét tartalmazó átirat, amely felsorolja az 1061-es adományokat. Az egyházi birtokon magas szintű szőlőtermesztés folyt. Erről tanúskodik a szekszárdi apátság 1267. évi oklevele is. A törökök elől menekülő rácok hozták erre a borvidékre is a Kadarka fajtát és a délszláv vörösbor kultúrát. 1541-ben a törökök szandzsákszékhellyé tették a várost de a bortermelés tovább folyt, sőt egyes szőlőterületeknek mohamedán tulajdonosuk volt. A XVIII. század elején Mérey Mihály és az őt követő apátok azt a kedvezményt adták a szőlőtermesztőknek, hogy csak tizeddel (kilenceddel nem!) tartoznak. Ezek a lehetőségek a német telepeseket is vonzották, akik több hullámban érkeztek a borvidékre. A helyi szőlőtermesztési, borkészítési ismeretek az új telepesekével kiegészülve emelték a magyar borvidék szőlőkultúrájának színvonalát.

Érdekességek, tudnivalók a helyi magyar borokról: 1828-ban 37 fehér és 29 kékszőlő fajtát termesztettek, köztük hatféle kadarkát. A szocializmus alatt a kadarkát szinte teljesen kiírtották a borvidékről, mivel nem felelt meg az igénytelen tömegtermelésnek, de szerencsére ma egyre több termelő kísérletezik vele. Ez azért is fontos, mivel tradicionálisan ez a szőlőfajta volt az alapja a tradicionális szekszárdi bikavérnek. A bikavér kérdés állandó beszédtéma a magyarborbarátok körében, a magyar bortörvény értelmében két borvidék területén lehet használni a bikavér kifejezést, Egerben egri bikavér és Szekszárdon a szekszárdi bikavér. Az egri bikavér talán ismertebb (bár itt is óriási márkanév pusztítást kellett behozni a termelőknek a 90-es évek elejétől) mégis az elnevezés Szekszárdról származik, mivel azt először Garay János költő írta le a XIX. Században Szegszárdi bordal című versében.

szőlészet